udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 115 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-115

Névmutató: II. Teoctist /ortodox pátriárka/

1991. május 20.

Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház vezetője máj. 20-án kiadott közleményében tiltakozott amiatt, hogy a görög katolikus hívők, élükön Alexandru Todea érsekkel elfoglalták a balázsfalvi ortodox templomot, az egykori görög katolikus érseki székesegyházat. Teoctist felszólította a világ valamennyi ortodox egyházát, hogy szakítsák meg a teológiai párbeszédet a római katolikus egyházzal II. János Pál pápa működésének idejére, amíg a pápa támogatja az unitusok /görög katolikusok/ térítő buzgalmát, a katolicizmus expanzióját Kelet-Európában. /MTI/

1991. május 22.

Ioan Robu, Bukarest római katolikus érseke sértőnek minősítette Teoctist pátriárka nyilatkozatát, aki erőszakosnak nevezte a balázsfalvi templom elfoglalását. A balázsfalvi székesegyház a görög katolikusoké volt, 1948-ban, a görög katolikus egyház betiltásakor a templom az ortodoxok kezébe került. Ezt a templomot foglalták vissza a hívek Alexandru Todea érsek vezetésével. A Romania Libera "Teoctisttal kihátrálva Európából" címmel szintén elítélte Teoctist nyilatkozatát, melyben hadat üzent a pápának. A középkor óta nem volt ilyen csatakiáltás, írta a lap. /MTI/ Előzmény, a nyilatkozat: máj. 20.

1991. július 10.

Alexandru Todea görög katolikus bíboros nyilatkozott a bukaresti Cuvintul 95. számában, júniusban. Elmondta, hogy bíborossá kinevezése után nem változtat eddigi munkásságán, tovább fog harcolni a nacionalizmus eszméje ellen. A pápától jóváhagyó válasz érkezett Todea meghívására. A pápa Romániába látogatása akkor volna lehetséges, ha megjavulna a légkör a katolikus egyház szerepének megítélésében. Todea többször elmondta, hogy a görög katolikusoknak vissza kell kapniuk az 1948-ban elvett templomaikat. Nem voltak árulók, hangoztatta az érsek, visszautasítva a rágalmakat. Õt magát hétszer tartóztatták le, egyszer azért, mert nem volt hajlandó utasítani a papságot, hogy kérjék a templomokban Maniu halálra ítélését. Todea arra emlékezett, hogy 12 évig ült börtönben, közben többször magyar püspökökkel. "Kiszabadulva mi is, ők is a tolerancia szellemét próbáltuk ápolni". Az érsek az 1990-es marosvásárhelyi véres pogromról ezt mondta: "kihallgatáson voltam az elnöknél és még az első napon arra kértem, hogy avatkozzon közbe. Azt mondta, nem lép közbe, csak később, a végén. Ezt a kifejezést használta." Teoctist ortodox pátriárka II. János Pál pápával szemben ellenségesen nyilatkozott. Nyilatkozatától elhatárolta magát Corneanu Bánát ortodox mitropolitája. Todea érsek hozzátette, hogy Teoctist pátriárka a legkompromittáltabb főpap, kiszolgálta a Ceausescu-rendszert. Amikor 1989 decemberében Temesváron annyi fiatal meghalt, akkor Teoctist hűségét kifejező táviratot küldött Ceausescuhoz. /Alexandru Todea nyilatkozatának magyar fordítása: Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

1992. december 20.

Románia és Moldova egyesítése felé tett újabb lépésként, a román ortodox egyház ellenőrzése alá vonta a moldovai ortodox egyházat. Teoctist pátriárka a bukaresti rádióban dec. 20-án ismertetett nyilatkozatában autonómnak nevezte a moldovai egyházat, amely azonban a román ortodox egyház "oltalma alatt áll". /AP/

1993. április 30.

1992 júliusában elfogadták az egyházi alkalmazottak fizetéspótlékát szabályozó 373. számú kormányhatározatot. Ennek értelmében az állami hozzájárulást megduplázták, és "különleges esetekben" a minimálbér szintjére emelték, amely a megduplázott összeg csaknem kétszerese volt. Pár nappal később kiderült, hogy ez a "különleges esetek" megfogalmazás csak a Hargita és c megyékbe szolgálatra kivezényelt ortodox pópákra vonatkozik. Az ortodox egyház ugyanis 75 éves román fennhatóság után sem tudott Székelyföldön gyökeret ereszteni. A két világháború között is volt hasonló eljárás: a Székelyföldön munkát vállaló román tanítók dupla fizetést kaptak. Az ortodox egyháznak ez sem elég. Idei 291. számú átiratában maga Teoctist, az ortodox egyház pátriárkája fordult az államelnökhöz, a miniszterelnökhöz, egész sor intézkedést sürgetve. Többek között: 1993-tól az ortodox egyház alkalmazottainak teljes fizetését az állami költségvetés fedezze, továbbá valutában fizesse az állam a román ortodox egyház külföldön szolgálatot teljesítő személyzetét, valamennyi teológiai szemináriumot a költségvetés finanszírozza? Nem lehet tudni, hogy Teoctist megkapta a kért támogatásokat, az ilyen határozatok csak évek múlva szivárognak ki. /Tibori Szabó Zoltán: Teoctist pátriárka nagylelkűsége. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

1993. július 16.

Dr. Csiha Kálmán püspököt a debreceni Református Teológiai Akadémián "honoris causa" doktorrá avatták. Az új díszdoktor köszöntésekor dr. Kocsis Elmér püspök emlékeztetett arra, hogy a budapesti európai protestáns nagygyűlésen elhangzott előadására világszerte felfigyeltek. Dr. Csiha Kálmán akkor az élő evangélium fontosságát és a gyülekezet építéselvét hangsúlyozta, mint a kereszténység mai feladatát. 1987-ben a debreceni intézmény díszdoktori címmel tisztelte meg dr. Gálfy Zoltán református teológiai professzort és Teoctist ortodox pátriárkát, akitől a román és magyar kapcsolatok, valamint a nemzetiségek együttélésének pártfogását remélték. Teoctist visszautasította a doktori címet, emiatt azután Gálfy professzort sem engedték ki. /Fodor György: Erdély református püspöke ? a Debreceni Akadémia doktora. = Orient Expressz (Bukarest), júl. 16./

1993. október 8.

Okt. 8-án Herkulesfürdőn tartották meg a "román szellemiség első kongresszusát", amelyen a Romániával szomszédos országokban élő románok képviselői vettek részt "a Dnyesertől az Adriáig, Máramarostól Albániáig". A résztvevők elhatározták, hogy herkulesfürdői székhellyel létrehozzák a Román Közösségek Társaságát, megválasztották az 1994 tavaszára tervezett következő találkozó szervezőbizottságát, melynek elnöke Adrian Nastase, a képviselőház elnöke, ügyvezető elnökei pedig Adrian Paunescu, a Szocialista Munkapárt szélsőséges nacionalizmusáról híres szenátora, Victor Craciun, a találkozót megszervező Kulturális Liga az Összes Románok Egységéért elnöke és Traian Zamfir, Krassó-Szörény megye prefektusa. A kongresszuson Nastase kijelentette: egy nép vagyunk a Dnyeszter és az Adria között, a Duna két partján, a Máramarostól Albániáig, körülvéve szlávokkal, magyarokkal, görögökkel és törökökkel. Nastase hozzátette: Romániában senki sem fogja azt mondani, hogy 30 millió román miniszterelnöke vagyok. /A román szellemiség kongresszusa Herkulesfürdőn. = Magyar Hírlap, okt. 11./ A kongresszuson az egyik "szakértő" kijelentette: "12 millió román él kisebbségi sorsban". A kongresszus zárónyilatkozata szerint "7 millió román él a határokon kívül. Ma már az anyaországra vetik tekintetüket." /Kisebbségi románok. Zsonglőrködés a számokkal. = Pesti Hírlap, okt. 11./ A kongresszus védnökei: Iliescu elnök, Teoctist ortodox pátriárka, Vacaroiu miniszterelnök és Mihai Draganescu, a Román Tudományos Akadémia elnöke. /Dimineata (Bukarest), okt. 9-10./

1994. október 16.

Okt. 16-án háromnapos látogatásra Magyarországra érkezett Teoctist bukaresti pátriárka. Gyulára, Méhkerékre látogat, majd Budapesten Göncz Árpád köztársasági elnök fogadja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

1995. március 12.

Az utóbbi években több katolikus-ellenes, román nyelvű könyv jelent meg, például "A katolikus imperializmus - újabb veszély a román népre", hasonló "A konkordátum a román nép leigázására szolgáló aktus" című kiadvány, de említhető Petre Turleának a parlamentben elmondott, katolikusokat sértő vádbeszéde, sorolta Fodor György, aki a négy év tapasztalatairól kérdezte John. Bukowsky érseket. Romániában a római katolikus egyház kisebbségben van, mondta Bukowsky érsek. Az ország szellemi-kulturális fejlődésében meghatározó volt a görög katolikus "balázsfalvi iskola" kisugárzása. A pápa szeretett volna Romániába látogatni, de az ortodox patriarchátus, személyesen Teoctist pátriárka elutasította ezt a kezdeményezést. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 5., márc. 12./

1995. július 3.

Júl. 2-án véget ért Iasiban a román menekültek első világkongresszusa, melyre 1500 személyt hívtak meg, de ennél jóval többen jöttek el. Megjelent a hivatalos politikai élet számos képviselője, így Ioan Solcanu, a kormánypárt alelnöke is. A teremben hatalmas Nagy-Románia térkép borította a falat, magában foglalva a Moldovai Köztársaságot, Ukrajna és Bulgária egy részét is. A kongresszus fő céljaként az ország újraegyesítését szolgáló stratégiák és konkrét akciók kidolgozásában jelölték meg. A szónokok elsősorban "a volt Szovjetunió által elrabolt területek" fölötti román történelmi jogról, a világ minden táján élő románok szellemi és kulturális egységéről beszéltek. /Magyar Hírlap, júl. 3./ Romániának hangosan és félreérthetetlenül ki kell mondania, hogy igényt tart valamennyi, a múltban jogtalanul elvett területére, olvasható a világkongresszuson elfogadott határozatban. Teoctist ortodox érsek és más ortodox főpapok vállaltak védnökséget, a kongresszust az 1992-ben alapított újraegyesítési Nemzeti Tanács szervezte, melynek elnöke az egykori moldáviai miniszterelnök, Mircea Druc. /Új Magyarország, júl. 4./

1995. augusztus 13.

A Román Ortodox Egyház növelte tagjainak számát és befolyását. Románia lakosságának 87 %-a ortodox, 1989 óta 382 új ortodox templom építését kezdték meg. Az ortodoxoknak az országban 8400 plébániájuk van 8000 pappal, emellett 367 kolostorukban 5200 szerzetes és apáca él. Az egyháznak 150 kórházi lelkésze és börtönöket látogató papja van, a román iskolákban 2000 világi ortodox hitoktató működik, Kelet-Európában elsőként 1994 szeptemberében bevezették a kötelező hittanórát. Az ország kisebbségben élő felekezetei 1994-ben tiltakoztak amiatt, hogy az ortodoxok meg akarták kapni a "nemzeti egyház" státust. A Román Ortodox Egyház /élén a 80 esztendős Teoctist pátriárkával/ februárban ünnepelte az egyház függetlenné válásának 100. évfordulóját és a bukaresti patriarchátus megalapításának 70. évfordulóját. Iliescu elnök üzenetében értékelte, hogy az egyház a román nemzeti lét, a román kultúra védelmezésében "teljesítette kötelességét". /Reformátusok Lapja (Budapest), aug. 13./

1996. július 5.

Romániában az ortodox vallás az államvallási státusra tart igényt, ezt belefoglalták az 1923-as alkotmányba. Hirdetőik szerint csak a görögkeletiek az igazi románok. Ellenségesen viselkedtek a Romániát felkereső, különböző vallásokhoz tartozó prédikátorokkal szemben. Legutóbb Jehova Tanúit támadták, akik kibéreltek egy stadiont, hogy ott tartsák világkongresszusukat. Maga Teoctist pátriárka tiltakozott az ortodox egyház nevében a rendezvény ellen, melyek veszélyezteti a román nép keresztény hitét. Nem kell elfogadni Jehova Tanúinak tanait, írja Fey László, ellenpropagandát lehet kifejteni, de adminisztratív intézkedésekkel nem lehet megakadályozni, hogy valaki nézeteit hirdesse. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

1996. november 20.

A választások két fordulója között sajtótájékoztatót tartott Brassóban Mina László, az RMDSZ Brassó megyei elnöke. Bemutatott egy kézzel írt szöveget, amelyet Brassóban több ember postaládájába dobtak. A cédula figyelmezteti az ortodox híveket: ne higgyenek a két zsidónak, P. Romannak és E. Constantinescunak, akik Tőkés Lászlóval, a "magyar sátánnal" szövetkezve félre akarják tenni Teoctist pátriárkát, hogy helyébe a temesvári monarchista vasgárdistát, N. Corneanut ültessék. Mindettől csak Ion Iliescu mentheti meg a népet. - Másik fajta diverziót a tanfelügyelőség követte el brassói magyarsággal szemben. Nedeczky László, az RMPSZ országos alelnöke tiltakozott azon intézkedés ellen, amely a magyar Waldorf-óvoda tanév közbeni kilakoltatását rendelte el a német óvoda épületéből. Azzal indokolták, hogy a Waldorf módszert alkalmazó óvodában spiritizmus /!/ folyik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

1996. november 27.

A választási kampány idején több ortodox püspökségre olyan levél érkezett, amely a Román Ortodox Egyház újraalakulását hirdette meg. Az újraalakuló egyházi zsinatba olyan egyházi személyiségek kerülnének, akik nem kompromittálódtak a kommunista időkben. Teoctist pátriárka széke Nicolae Corneanu bánsági érsek-metropolitát illeti meg. Erre a dokumentumra Simeon Tatu kolostorfőnök, a választáson megbukott kormánypárt szenátora hívta fel a figyelmet, aki egyben kifejtette, hogy a levél mögött Corneanu bánsági, Daniel Ciubotea moldvai és bukovinai, valamint Vartolomeu Anania metropoliták húzódnak meg. Hamarosan kiderült, hogy az érintettek nem is tudtak a levélről. A levélíró kilétét nem sikerült kideríteni, az viszont biztos, hogy ezzel a tisztogatás rémképét akarták elhinteni az ortodox hívők előtt. Az viszont tény, hogy a Ceausescut kiszolgáló Teoctist túlélte a rendszerváltozás megrázkódtatásait és a helyén maradt. Az utóbbi években több egyházi ünnep Teoctist lemondását követelő megnyilvánulásba torkollott. /Gazda Árpád: Diverzió az ortodox egyházban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 27./

1996. december 1.

Dec. 1-je, Románia és Erdély egyesülésének ünnepe 1990 óta Románia nemzeti napja. Emil Constantinescu elnök Gyulafehérvárra utazott, részt vett az ünnepélyes hálaadó istentiszteleten, melyet Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház feje celebrált, majd a hatalmas tömeg előtt fogadalmat tett választási programjának megvalósítására. Hangsúlyozta, hogy minden erővel az euroatlanti integrációra kell törekedni. /Gyulafehérvári ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./ Constantinescu beszédében a nemzetről sok szó esett, a nemzeti kisebbségekről egy sem, állapította meg Szász János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ A szokásos dec. 1-jei ünnepségeken most először kerülték a nacionalista felhangokat. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke rádiónyilatkozatában hangoztatta: reméli, hogy az új román hatalom végre valóra váltja a Iulius Maniu vezette erdélyi Román Nemzeti Párt 1918. dec. 1-jén tett ünnepi ígéreteit. Akkor ugyanis megígérte az erdélyi kisebbségeknek, hogy joguk lesz a teljes körű anyanyelvi oktatáshoz, s a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban is használhatják nyelvüket. Emil Constantinescu a Népszabadságnak nyilatkozott: államfőként gondoskodik róla, hogy "a kisebbségekre vonatkozó elvek a gyakorlatban is érvényesülhessenek". /Népszabadság, dec. 2./

1997. január 9.

Ion Diaconescu képviselőházi elnök és Radu Vasile, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt főtitkára a hét elején a Vatikánba utazott, hogy találkozzon II. János Pál pápával. Az utazás előtt Diaconescu tanácskozott Teoctist pátriárkával, a román ortodox egyházfővel a Szentatya lehetséges romániai látogatásával kapcsolatban. A látogatásra 1998-ban kerülne sor, amennyiben addig sikerülne megszüntetni az ortodox és görög katolikus egyház közötti viszályt. /Új Magyarország, jan. 9./

1997. január 16.

Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház feje továbbbra is ellenzi II. János Pál pápa romániai látogatását. A múlt héten Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke vezette küldöttség járt Rómában, hogy tolmácsolja a meghívást a pápának. Hiába várakoztak azonban, mert az ortodox egyház legalább hallgatólagos egyetértése hiányzott. Be kellett érniük azzal, hogy Angelo Sodano bíborossal tárgyaljanak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

1997. június 16.

Az ortodox egyház tiltakozik az ellen, hogy visszaadjon bármit is a görög katolikusoknak A Cronica Romana, a Curierul National és a Jurnalul National szerint Teoctist pátriárka tiltakozott a szenátus döntése ellen, miszerint azokban a helységekben, amelyekben több templom van és legalább egy a görög katolikus egyházé volt, ott az ortodoxok vissza kell adjanak nekik egy templomot. Az Azi ismerteti más ortodox egyházfők tiltakozását is, míg a Ziua idézi a Vallásügyi Államtitkárság és a Törvényhozói Tanács véleményét, miszerint a törvény alkotmányellenes, sérti a jogállam alapelveit és az egyházak autonómiáját. Az Azi idézi Ioan Robu római katolikus püspököt, aki szerint "az ortodox püspökök sietve nyilatkoztak, anélkül, hogy figyelembe vették volna a román nép igazságérzetét". /Romániai Sajtófigyelő (Bukarest), jún. 16./

1997. június 20.

A kommunista hatalom 1948-ban törvényen kívül helyezte a görög katolikus vallást, templomaikat az ortodoxok kapták meg. Igaz, hogy 1990-ben semmisnek nyilvánították a hírhedt 345/1948-as dekrétumot, de a templomok visszaadásáról hallani sem akarnak az ortodoxok. Matei Boila görög katolikus pap, egyben szenátor újabb kísérletet tett a templomok ügyében. Azt a kompromisszumos megoldást javasolta, hogy ahol több templom van, közülük legalább egy volt görög katolikus templomot adjanak vissza. A szenátusi vita előtt felolvasták Teoctist görög keleti pátriárka levelét, amelyben kérte, hogy a kérdésben hallgassák meg az ortodox egyházat is. A vitában hozzászólt Gh. Anghelescu vallásügyi államtitkár is: heves támadást intézett a görög katolikusok ellen és hangsúlyozta, hogy az ortodox hívek többen vannak. Végül megszavazták a görög katolikusok előterjesztését /68 igen, 48 nem, 14 tartózkodás/, most a képviselőházi vita van hátra. /Béres Katalin. = Mégsem adták a templomot. = Brassói Lapok (Brassó), jún. 20./

1997. június 26.

Az ortodox egyházi vezetők indulatosan elítélték azt a törvényt, hogy ahol több ortodox templom van egy helységben, legalább egyet adjanak vissza a görög katolikusoknak, hogy ne az utcákon, a parkokban misézzenek. Teoctist pátriárka, Daniel metropolita az ortodox egyház elleni merényletnek minősítették ezt a törvényt, megszavazóikat pedig ateistáknak. Ion Moisil szenátor emiatt ortodox fundamentalizmusról beszélt és indítványozta: hozzák nyilvánosságra a mostani hangosan tiltakozó ortodox egyházi vezetők Securitate-dossziéit. Akkor majd megtudhatják, miért jelentek meg 1990-ben ilyen feliratok: "Teoctist - anticrist!", s hogy tavaly a görög keleti egyházfők bukaresti találkozója idején miért verték agyba-főbe a fenti szöveget skandáló ortodox apácákat az ortodox teológusok.


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-115




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék